Lépéselőnyben könyvtárunk bővítésével

Lépéselőnyben a könyvtár bővülés egyesületünknélAki lépéselőnyben akar maradni a mai világban, annak folyamatosan képeznie kell magát. Ennek a legegyszerűbb és legolcsóbb módja az olvasás. Lehet hogy a mai könyvárak mellett a televízió által sugárzott tudományos és ismeretterjesztő filmek egyszerűbbnek tűnnek, és gazdaságosabbak, valamint az interneten keresztül is rengeteg információ áll a mai kor emberének rendelkezésére, mégis a leghatékonyabb önfejlesztési forma a könyv maradt.

Miért van lépéselőnyben, aki rendszeresen olvas könyvet?

Mert a könyvolvasás több agyi folyamatot serkent.

Maga az olvasási folyamat eleve egy elvonatkoztatási rendszert alkalmaz, ahogy betűkből belső hallás-hangokat idéz fel és miután a szavakat felismertük és beazonosítottuk már fogalmi jelentéseket kapnak, ami az absztrakt gondolkozás csúcsát jelenthetné. Az olvasás folyamának lineáris voltából az következik, hogy történéseket, gondolatmeneteket képes kommunikálni az író és ez még távolabbra mutat.

A hétköznapi életünkben főleg rövidebb, velősebb fogalmazásokkal, bejegyzésekkel, cikkekkel találkozunk. Bizonyos gondolatok közvetítésére ezek a rövidebb írások nem alkalmasak, mivel nem fér bele azok magyarázata.

Tanulmányaink során három forrást használunk:

  • Gyakorlati példák megoldása
  • Frontális oktatásban megkapott irányelvek és magyarázataik
  • Tankönyvben összefoglalt tudásanyag

Mint látjuk, a tudás megszerzésében a legveszélytelenebb és mégis a legegyszerűbb megoldást a szakkönyvekben találhatjuk meg.

Van, aki gyűjti a könyveket és van, aki csak kölcsönzi. Van, aki falja a könyveket és van, aki csak ritkán veszi igénybe őket, hogy adott élethelyzetben megoldásra leljen, lépéselőnyben legyen a versenytársakkal szemben, vagy csak esélyegyenlőséget teremtsen magának.

A Lépéselőny Egyesület Könyvtára nem akar minden igényt kielégíteni. Könyvtári gyűjteményünket speciálisan az itt dolgozóknak, szedjük össze. Az új könyvek pszichológiai témákat érintenek, hogy könnyebben birkózzunk meg az élet krízishelyzeteivel, próbatételeivel.

A könyvtárat  a dolgozóknak, ellátottaknak, és családtagoknak az igényeire építjük. Érdeklődj új könyveinkről Rády Eszternél, aki az egyesület pszichológusaként közvetlen segítséget nyújt, vagy a problémához a leginkább megfelelő könyvet fogja a kezedbe adni.