Civil együttműködés: hagyományőrzés és rehabilitáció

Civil együttműködés: hagyományőrzés és rehabilitáció

Civil együttműködés: hagyományőrzés és rehabilitáció

A Lépéselőny Egyesület és a Hunor és Magor Hagyományőrző lovasegyesület segíti egymás munkájának megvalósulását! Civil együttműködés keretén belül Május 8-án a Lépéselőny Egyesület dolgozói és a Debreceni Szivárványház fogyatékkal élő ellátottjai lehetőséget kaptak Sebestyén Hunortól az egyesület Elnökétől a lovakkal való ismerkedésre és lovaglásra.
A ló, mint terápiás eszköz nem ismeretlen a fogyatékkal élők gondozásában. Régi megfigyelés, hogy az állatokkal való foglalkozás elősegíti egyes betegségek gyógyulását, javulását vagy szinten tartását.
Simogatással, beszéddel, szemébe nézéssel is közel kerülhettünk kedves négylábú patás barátainkhoz és persze ez egyfajta félelem legyőzés is, hiszen a ló sokkal nagyobb és erősebb, mint egy felnőtt ember!

A legbátrabbak lovagolhattak is!
Csomós Viktória Ménesgazda segítségével felülhettek a lóra, amely a nap fénypontját jelentette minden résztvevőnek. Ló és ember ősi együttműködése ez, s nekünk talán még több is, egy csipet nemzeti öntudat, önazonosság.

Lovas tanyára látogattak el segítők és ellátottjaik

Lovas tanyára látogattak el segítők és ellátottjaik

Hálás köszönet ennek civil együttműködésnek!

Debrecen életében a nyakas cívisváros civil együttműködései egymást segítik, mi reméljük jó tapasztalatokat adtunk és ha másként nem is, de most jó hírét visszük az igazaknak! Mert ez a lényeg!

Te ismersz olyan civil kezdeményezést ahol nyitottak hasonló polgári összefogásra?
Jelezd felénk kérlek, mert az önzetlen összefogás többet segít mindannyiunkon ,mint bármi más!
A haszonlesők ideje korlátozott, míg a nagylelkű segítség lehet, hogy csak egy apró gesztus: Egy csepp partneri hozzáállás sokat lendíthet kölcsönösen mindenki ügyén.

lovas terápia és rehabilitáció Debrecenben

lovas terápia és rehabilitáció Debrecenben

Nyárra egy lovas élmény mindenkinek kijár!

Pozitív tapasztalatunk volt, és ezt nem félünk kimondani: Óriási élmény, amit máskor is megoldunk magunknak!
Ha igazán kedves és segítőkész lovas élményt szeretnél, keresd te is őket:
Weboldaluk linkje: https://www.hunoresmagor.hu/

Köszönjük!

Csodálatos élmény volt.