TRANZITFOGLALKOZTATÁSI PROGRAM BESZÁMOLÓ 2013. I. félév

A társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért felelős miniszter által,

a „Megváltozott munkaképességű munkavállalók

rehabilitációs foglalkoztatatásának költségvetési támogatására”

REHAB-12-TTF-0297

program megvalósításához

 

2013. Lépéselőny Egyesület Akcióterület: A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását elősegítő befogadó munkahelyi gyakorlatok, befogadó munkaerőpiac kialakítása

Védett műhely Helyszín: Debrecen Szalkay utca 4.

Program: Munkáltatói fórum

Időtartam: 2013. február

Résztvevők száma: 10 fő

Program bemutatása: A munkáltatói fórumon a hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű rétegeket érintő témákban tartottunk előadást.

 

Védett műhely Helyszín: Nyíregyháza megyeháza, Mártírok tere 9.

Program: megyei roma fórum

Időtartam: 2013. május 5.

Résztvevők száma: 2 fő

Program bemutatása: Roma Nemzetiségi Önkormányzatok Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetével együttműködve megyei roma fórum szervezése. A rendezvényen több roma és nem roma vezető is részt vett és közösen igyekezünk felvázolni azt a szakmai alternatívát, mely kiutat mutat a roma ügy kilátástalannak tűnő helyzetéből.

 

Védett műhely Helyszín: Szivárványház

Program: Reintegrációs program munkanélkülieknek

Időtartam: 2013. januártól folyamatosan

Résztvevők száma: 2 fő

Program bemutatása: Megerősödtek a munkavállalói készségek és képességek, így sikeresebbek lehetnek a munkavállalásban.

Akcióterület: Ügyfélorientált munkaszervezet kialakítása a tranzitfoglalkoztatásban

 

Védett műhely Helyszín: DFK (Debreceni Foglalkoztatási központ)

Program: Adminisztráció

Időtartam: 2013. januártól folyamatos

Résztvevők száma: 2 fő

Program bemutatása: A szakmai és pénzügyi adminisztrációban gyakorlás, munkatársak tehermentesítése (IKR rendszer, tranzit program adminisztrációja, statisztikák készítése, számlák rendezése, szabadság nyilvántartás, útnyilvántartás, bérszámfejtés során segítség nyújtás stb..)

 

Védett műhely Helyszín: Szivárványház

Program: Adminisztráció

Időtartam: 2013. januártól folyamatos

Résztvevők száma: 1 fő

Program bemutatása: A szakmai és pénzügyi adminisztrációban gyakorlás, munkatársak tehermentesítése (IKR rendszer, tranzit program adminisztrációja, statisztikák készítése, számlák rendezése, szabadság nyilvántartás, útnyilvántartás, bérszámfejtés során segítség nyújtás stb..)

 

 

Védett műhely Helyszín: DFK

Program: Munkaerő-piaci információnyújtás álláskeresőknek

Időtartam: 2013. januártól folyamatos

Résztvevők száma: 5 fő

Program bemutatása: kedden és csürörtökön tartunk ügyfélfogadást 9-12 óra között. Álláslisták megtekintése, állásajánlatok leellenőrzése, és egyeztetése. Toborzási alkalmakra szervezés. Program, és képzési lehetőségekről tájékoztatás nyújtás.

 

Védett műhely Helyszín: Szivárványház

Program: Munkaerő-piaci információnyújtás álláskeresőknek

Időtartam: 2013. januártól folyamatos

Résztvevők száma: 2 fő

Program bemutatása: hétfőn és szerdán tartunk ügyfélfogadást 9-12 óra között. Álláslisták megtekintése, állásajánlatok leellenőrzése, és egyeztetése. Toborzási alkalmakra szervezés. Program, és képzési lehetőségekről tájékoztatás nyújtás.

Akcióterület: Ügyfélorientált munkaszervezet kialakítása a tranzitfoglalkoztatásban

 

Védett műhely Helyszín: Szivárványház

Program: Adatbázis fejlesztés és frissítés

Időtartam: 2013. májustól folyamatos

Résztvevők száma: 8 fő

Program bemutatása: A szervezet munkavállalói és munkáltatói adatbázisának frissítése, adatok aktualizálása. Új ügyfelek felkutatása, közhasznú szervezetek keresése.

 

Védett műhely Helyszín: DFK

Program: Adatbázis fejlesztés és frissítés

Időtartam: 2013. májustól folyamatos

Résztvevők száma: 8 fő

Program bemutatása: A szervezet munkavállalói és munkáltatói adatbázisának frissítése, adatok aktualizálása. Új ügyfelek felkutatása, közhasznú szervezetek keresése.

 

Védett műhely Helyszín: Szivárványház

Program: Családi program (Farsang)

Időtartam: 2013. február

Résztvevők száma: 10 fő

Program bemutatása: A pozitív közösségi élmények által családi kapcsolatrendszerek erősödtek.

 

Védett műhely Helyszín:, Szivárványház

Program: Családi program (Húsvét)

Időtartam: 2013. április

Résztvevők száma: 10 fő

Program bemutatása: A pozitív közösségi élmények által családi kapcsolatrendszerek erősödtek.

 

 

Helyszín: DFK, Szivárványház, 

Program: Páros és kiscsoportos foglalkoztatás

Időtartam: 2013. márciustól folyamatosan

Résztvevők száma: 20 fő

Program bemutatása: 2-4-8 fős csoportok képzése, csoportfeladatok végeztetése, a csoportkohézió erősítése.

Akcióterület: A csapatmunka és csapatteljesítmény bevezetése a tranzitfoglalkoztatásban

 

Helyszín: DFK

Program: Munkapróba program

Időtartam: 2013. márciustól folyamatosan

Résztvevők száma: 20 fő

Program bemutatása: Munkapróbára felkészítés és kihelyezés.

Akcióterület: Kapacitás-kiegészítés bevezetése a tranzitfoglalkoztatásban

 

Helyszín: DFK, Szivárványház, 

Program: Agora terjesztése, terjesztési pont b?vítés

Időtartam: 2013. áprilistól folyamatosan

Résztvevők száma: 8 fő

Program bemutatása: AGORA újság terjesztése, újabb terjesztési pontok bevonása.

Akcióterület: Szociális Marketing

 

Helyszín: DFK, Szivárványház, 

Program: Adományszervezés

Időtartam: 2013. márciustól folyamatosan

Résztvevők száma: 8 fő

Program bemutatása: Adományok szervezése, fogadása, válogatása, elszállítása. Több ízben került sor ruha cipő, játék és könyv adomány osztására.

 

Helyszín: Debrecen Hóvirág utca 33. -Lépéselőny Egyesület telephelye

Program: Karbantartó Szolgálat – gyakorló feladatok

Időtartam: 2013. márciustól folyamatosan

Résztvevők száma: 4 fő

Program bemutatása: Társadalmi célú karbantartó szolgálat szervezése. A karbantartási munkák gyakorlása. Felújítások, javítások.

Akcióterület: Karbantartó Szolgálat

 

Helyszín: Szivárványház

Program: Karbantartó Szolgálat  akadálymentes piszoár, mosóhelyiség kialakítása

Időtartam: 2013. február 15-április

Résztvevők száma: 4 fő

Program bemutatása: A munkahelyi körülmények javítása céljából a karbantartó brigád kialakított egy akadálymentes piszoár, mosóhelyiséget.

Akcióterület: Karbantartó Szolgálat

 

 

Helyszín: DFK

Program: Számítástechnika klub a tranzitfoglalkoztatottaknak

Időtartam: 2013. áprilistól júniusig

Résztvevők száma: 8 fő

Program bemutatása: Belső, továbbképzési programként egy tranzitfoglalkoztatott munkatársunk vállalta számítástechnika klub vezetését társai számára, a munkaerő-piaci igények figyelembevételével. A számítógép használatával összefüggő készségek fejlesztése, a munkában használt programok gyakorlása.

Klubvezető: Vekerdiné Kőkúti Krisztina

Akcióterület: Felnőttkori kompetencia fejlesztés

 

 

Helyszín: DFK

Program: Angol alapok nyelvi klub a tranzitfoglalkoztatottaknak

Időtartam: 2013. áprilistól májusig

Résztvevők száma: 8 fő

Program bemutatása: Belső, továbbképzési programként egy tranzitfoglalkoztatott munkatársunk vállalta Angol alapok nyelvi klub vezetését társai számára, a munkaerő-piaci igények figyelembevételével.

Klubvezető: Kovács Ágnes

Akcióterület: Felnőttkori kompetencia fejlesztés

 

Helyszín: DFK

Program: Alapkészség-fejlesztés a tranzitfoglalkoztatottaknak

Időtartam: 2013. június

Résztvevők száma: 8 fő

Program bemutatása: Belső, továbbképzési szakképzett  önkéntesünk vállalta Angol alapok Alapkészség-fejlesztés vezetését társai számára, a munkaerő-piaci igények figyelembevételével.

Klubvezető: Huri Attiláné

Akcióterület: Felnőttkori kompetencia fejlesztés

 

 

Helyszín: DFK

Program: Logo, szórólaptervezés

Időtartam: 2013. januártól folyamatosan

Résztvevők száma: 1 fő

Program bemutatása: Belső kreatív programként egy tranzitfoglalkoztatott munkatársunk vállalta logo-k, szórólapok, plakátok tervezését.

Akcióterület: Kreatív készségekre épül? tranzitfoglalkoztatás

 

Helyszín: Hármashegyalja

Program: Családi nap

Időtartam: 2013. áprilistól folyamatosan

Résztvevők száma: Gyermeknap: 3 fő, családi nap 5 fő

Program bemutatása: KREATÍV ASZTAL, JÁTSZÓPARK FELÜGYELET, DÍJKIOSZTÁSBAN SEGÍTSÉGNYÚJTÁS:

 

 

Helyszín: Hármashegyalja

Program: Családi nap

Időtartam: 2013. januártól folyamatosan

Résztvevők száma: 5 fő

Program bemutatása: KREATÍV ASZTAL, KÉZM?VES ASZTAL:

 

Helyszín: DFK, Szivárványház, 

Program: 45 év felettiek tranzitfoglalkoztatása

Időtartam: 2013. januártól folyamatosan

Résztvevők száma: 10 fő

Program bemutatása: A 45 év felettiekre az igényeiknek, képességeiknek megfelelő munkákat biztosítunk.

Akcióterület: 45 év feletti tranzitfoglalkoztatott munkavállalók munkavégzésének kiemelt támogatása

 

Helyszín: DFK, Szivárványház, 

Program: romák tranzitfoglalkoztatása

Időtartam: 2013. januártól folyamatosan

Résztvevők száma: 2 fő

Program bemutatása: A roma tranzitfoglalkoztatottaknak az igényeiknek, képességeiknek megfelelő munkákat biztosítunk.

Akcióterület: Roma megváltozott munkaképességű emberek tranzitfoglalkoztatásának felvállalás

 

Helyszín: Viktória étterem 

Program: Ünnepélyes vacsora

Időtartam: 2013. március 14.

Résztvevők száma: 25 fő

Program bemutatása: A munkahelyi környezet, identitás tudat megerősítésére ünnepélyes programot valósítottunk meg, ahol a tranzitfoglalkoztatottak családtagjait is meghívtuk.

Akcióterület: Munkakörülmények és munkahelyi környezet javítása

 

Helyszín: DFK,

Program: mentori szoba kialakítása

Időtartam: 2013. április-május

Résztvevők száma: 4 fő

Program bemutatása: A munkahelyi körülmények javítása céljából a karbantartó brigád kialakított egy mentori szobát, ahol lehetőség van a nyugodt, négyszemközti beszélgetésre. Erre eddig nem volt mód.

Akcióterület: A tranzitfoglalkoztatott munkaerő egészségi állapotának javítása

 

 

Akcióterület: A társadalmi kohézió és reintegráció erősítése

Helyszín: DFK, Szivárványház 

Program: terápiás tanácsadás, családterápia

Időtartam: 2013. júniustól folyamatos

Résztvevők száma: 5 fő

Program bemutatása: A betegségek rehabilitációjának szakmai támogatását gyakorlott , magasan képzett terápiás munkatárs segíti, mindkét helyszínen.

Akcióterület: A tranzitfoglalkoztatott munkaerő egészségi állapotának javítása

 

Akcióterület: Lemorzsolódás minimalizálása

Helyszín: DFK, Szivárványház 

Program: utánkövetés

Időtartam: 2013. januártól folyamatos

Résztvevők száma: 5 fő

Program bemutatása: A programból kilépett munkatársak utánkövetése, élethelyzetének figyelemmel kísérése biztosított. A programból 2 fő kilépő számára a szervezet munkát tud biztosítani.

Akcióterület: Egyéni karrierépítés támogatása

 

Helyszín: DFK, Szivárványház 

Program: utánkövetés

Időtartam: 2013. januártól folyamatos

Résztvevők száma: 25 fő

Program bemutatása: Az egyéni rehabilitációs terv és a szükségletek felmérése alapján hatékony és hatásos szolgáltatásokat biztosítjuk a tranzitfoglalkoztatásban dolgozóknak, foglalkoztathatóságuk és beilleszkedési esélyeik javítása érdekében. A tranzitfoglalkoztatásban dolgozóknak 100%-a részt vesz valamilyen képzés, munkapróba, tapasztalat szerzés, vagy egyéb foglalkoztathatóság javítását szolgáló fejlesztésben.

Akcióterület: Egyéni karrierépítés támogatása

 

Akcióterület: Profiling

Helyszín: DFK, Szivárványház 

Program: profiling

Időtartam: 2013. januártól folyamatos

Résztvevők száma: 25 fő

Program bemutatása: Pszichológus bevonásával, tesztek, módszertan segítségével, személyi, munkahelyi és munkaköri profilok elemzésével növeljük a fenntartható foglalkoztatás esélyeit.

Akcióterület: Egyéni karrierépítés támogatása

 

Akcióterület: Forrásszerzési tevékenység

Helyszín: DFK, Szivárványház 

Program: Forrásszerzési tevékenység

Időtartam: 2013. januártól folyamatos

Résztvevők száma: 8 fő

Program bemutatása: A program keretében pályázatfigyelés, pályázatok összeállítása, nyertes pályázatok adminisztrációja, ehhez kapcsolódó elektronikus felületek kezelése.  Lobby tevékenység, információk áramlásának segítése a fent nevezett szervezetek közrem?ködésével. Nyerteslistákból potenciális partnerek feltárása.