Szivárványház

A Szivárványház ellátottjai bár fogyatékkal élnek, de gondozóink segítségével mégis megismerhetik szűkebb lakóhelyüket, Debrecent. Aki még nem járt a Tímárházban, elképzelni sem tudja mi tette ezt a várost igazán naggyá! Kézműves kismesterségekkel ismerkedhet az ide látogató. Miközben átérezheti azt a hangulatot, ami Debrecent egykor jellemezte: a jól végzett munka öröme, és a létrehozott érték szépsége!

Sok mindent mondanak rólunk: miszerint Debrecent nyakas cívis népség lakja. Ezt a büszkeséget és istentől való makacs jellemet segít jobban megismerni őseink művészete. A Szivárványház is ezt a büszkeséget ápolja és éleszti fel a gondjainkra bízott fogyatékkal élők lelkében, mert úgy véljük az egészséges önbecsülés kialakításához ismerni kell kultúránkat, és gyökereinket.Szivárványház

Természetesen ettől még nem leszünk a népi mesterségek tudorjai. Viszont a kézműves műhelyben, egy kis játékkal sikerül közelebb hoznunk a folklórt a fogyatékos emberekhez. A legnagyobb veszélyt az rejti életükben, hogy egysíkúan érik őket az ingerek, ezáltal képességeik is elkezdenek sorvadni. A Tímárházba tett látogatáson a helyben tevékenykedő népi iparművészek közreműködésével lehetőség nyílt az egyes mesterségbeli fogások megismerésére és elsajátítására.

“A Tímárház – Kézművesek Háza az 1900-as évek elején épült, amely egy tímár mesterséggel foglalkozó család lakóépületeként és műhelyeként funkcionált. A II. világháború végéig űzték itt a tímár mesterséget.”

Feladatunk, sőt küldetésünk a Debreceni Szivárványházban, hogy olyan inger-gazdag, élményekkel teli napokat szervezzünk ellátottjainknak, amire családi körben nem lenne lehetőség, idő vagy anyagi forrás. Ezért gondoljuk úgy, hogy Debrecent és környékét lakó, fogyatékkal élő felnőttek számára ez a támogató szolgáltatás nem csak hasznos, de szükséges is!

2016.04.19.