kék madár logo jpgAz Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. a „FoglalkoztaTárs – Társ a Foglalkoztatásban” program keretében (TÁMOP-1.4.7-12/1-2012-0001) szervezett két napos projektlátogatás második állomása Szekszárd volt, ahol a Kék Madár Alapítvány és Ízlelő családbarát étterme mutatkozott be.

A Kék Madár Alapítvány 1997-ben indult, egy befogadó, biztonságot adó társadalom eléréséért munkálkodik, amelyben mindenki számára biztosított az önmegvalósítás lehetősége és a választás szabadsága. Valódi helyi szükségleteken alapuló szolgáltatásokat nyújtanak, melyet más (főleg állami) intézmények nem tudnak, vagy nem feladatuk ellátni.

2001-ben indult első munkaerő-piaci szolgáltatásuk. 2007-ben megnyitották az Ízlelő családbarát éttermet. Az alapítvány eredetileg nem ismerte a vendéglátás és a profit szerzés mikéntjét. Az évek során sikerült kialakítania egy átfogó struktúrát, amelyre az 1.4.3 projektet tudta ráépíteni.

A társadalmi vállalkozást főleg a pénzügyi kiszolgáltatottság csökkentéséért hozták létre, egy példaértékű vállalkozást szerettek volna működtetni, és bemutatni a fogyatékkal élők sokoldalú munkaképességét.szekszard.

Az étterem modell értékű társadalmi vállalkozás, amely bizonyítja a fogyatékkal élők sokoldalú munkaképességét, és megteremti tartós foglalkoztatásuk feltételeit. Tápértékben gazdag alapanyagokból, egészséges eljárással készített valamint egyéni igényekhez is igazodó ételeket forgalmaz családbarát környezetben. Magas minőségű és árban elérhető ételt és szolgáltatást kínál a kisgyermekes családoknak és az egészséges ételeket kereső vendégeknek.

Az étteremben 90 %-ban megváltozott munkaképességűek dolgoznak, az alapanyagok 90%-ban helyi, vagy hazai kistermelőtől, biogazdaságból származnak, fontos érték a családközpontúság, ezért az éttermekben gyerek játszósarok is található. Minden nap két féle leves, három féle főétel valamint a la carte kínálat is megtalálható, amelyben 3-4 féle leves, 5-6 féle főétel, köret és saláta szerepel.

sz.A bevételi és profit modell fontos eleme a különböző rendezvények lebonyolítása. Az étterem különtermében este és hétvégén családi és vállalati rendezvényeket lehet tartani: ballagás, esküvő, vállalati vacsora, maximum 40 fő számára. Ezenkívül kitelepített rendezvények lebonyolítását is vállalja.

A tervezett fejlesztések között szerepel a vendégtér bővítése, egy külön terem kialakítása rendezvények számára, egységes arculat kialakítása, innovatív foglalkoztatási modell rendszerbe foglalása, social franchise rendszerű terjesztése.

A következő cikkben bővebben olvashat a pécsi Retextil Alapítvány működéséről.