Versek alkotáspályázatra

Szalay Anikó: Gyári hangzavarban Hosszú ideig állást kerestem, nem volt vége a próbálkozásnak. Ötven évesen sehol sem kellek, Hiába, hogy eddig jól helytálltam? A vállalatot már felszámolták, ahol éveimet ledolgoztam. Feladva régi elvemet, lásd egy „multi” céghez is bekopogtam,   Mely kintről fényes üvegpalota, Szikrázó fényben fürdik ablaka. Udvarában gyönyörű növények, Smaragdzöld a pázsit, hová(…)

Tovább

Munkáltatói Fórum a megváltozott munkaképességű álláskeresők elhelyezéséért

Októberi Munkáltatói Fórumunk az EFOP-1.1.1-15 – Megváltozott munkaképességű emberek támogatása kiemelt projekt témáját járta körbe. A legfrissebb információkról Széll Dániel Márk, a projekt megyei koordinátora számolt be. A nap folyamán hallhattunk arról, hogyan lehet elérni és segítséget nyújtani a megváltozott munkaképességű célcsoportoknak, hogy milyen fejleszthető készségekre érdemes odafigyelni az esetükben. Ismét találkoztunk néhány jó gyakorlattal, amelyeket(…)

Tovább

Megjelent az AGORA októberi száma!

Az AGORA Információs és Kereskedelmi Kiadvány, olyan ingyenes, nyomtatott, független médium, amely a társadalmi értékek és felelősségvállalás fontosságát hivatott széles körben hangsúlyozni. Állandó rovataink szolgálnak e cél kifejezésére, valamint minden szám egy-egy kiemelt tematika köré összpontosul.  Az AGORA októberi számának pdf formátumának letöltése: itt Agora októberi tartalmából: ÁLLÁSPONT Célunk a foglalkoztatás javítása Munkáltatói Fórum az álláskere-sők támogatása(…)

Tovább

Már a Debreceni Pagony könyvesboltban is várjuk a ruha,-játék-és könyvadományokat

A Lépéselőny Egyesület főként a munkanélküliek, egészséges valamint megváltozott munkaképességű álláskeresőknek segít az elhelyezkedésben. Célcsoportjuk a pályakezdők, kismamák, alacsonyan képzettek, megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő személyek. Októberben első alkalommal kihelyezték adománygyűjtő dobozukat a Debreceni Pagony könyvesboltban, ahova gyermekruhákat, játékokat, könyveket, egyéb adományt is várnak. Céljuk, hogy a beérkező adományokat eljuttassák a rászoruló kisgyermekes családoknak.(…)

Tovább

Országos munkaerőhiány, miközben egyesek kétségbeesetten keresik a megélhetéshez szükséges munkahelyüket

Magyarországot is utolérte az Európán végigsöprő munkaerőhiány. A kormányzati beavatkozások következtében ugyan a rekord alacsony a munkanélküliség aránya és lehet a növekvő foglalkoztatási rátával is büszkélkednünk, Viszont a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke, Rolek Ferenc az MTI-nek arról beszélt, hogy Magyarországon egyes iparágakban, sőt egyes földrajzi területeken is általánossá vált a munkaerőhiány. Ez(…)

Tovább

A munkaerőpiac problémáira keresik a megoldást?

A munkaerőpiac pangását már nem lehet a nyárra fogni! Ilyenkor már nincsenek a gyáraknak nagy gépleállásai, és A mezőgazdaságban is ilyenkor ősszel van a legnagyobb szükség a dolgos, szorgos emberekre! Mégis mintha valami probléma lenne a gépezetben. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is keresi a megoldást. Kicsit utána néztünk miben rejlenek a probléma gyökerei: Hol van a(…)

Tovább

Célunk a foglalkoztatás javítása! Szeptemberi Munkáltatói Fórumunk összefoglalója

A Lépéselőny Közhasznú Egyesület és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 20-án Munkáltatói Fórumot tartott. Munkáltatói Fórumunk fő célja, hogy bemutassa azokat a lehetőségeket, támogatási formákat, amelyek a Hajdú-Bihar megyei foglalkoztatás javítását, fejlesztését segítik elő. A projekt a Debreceni Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg, hiszen fontosnak tartja azon civil szerveztetek munkáját, akik tesznek a helyi(…)

Tovább

Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Nő a foglalkoztatottság és közben növekszik a munkanélküliség is? Aki figyeli a híreket az egymásnak ellentmondó állításokkal találkozik egy azon helyzetről? Mi az igaz? Ki hazudik? Kicsit nézzük meg jobban a helyzetet, megismerve az érem mindkét oldalát és nem populista módon kezelve a statisztikákat, hanem egészében szemlélve a kialakult helyzetet, hogy megtaláljuk a nehézségek gyökereit(…)

Tovább

Fogyatékkal élők kulturális kalandozásai Debrecenben

Debrecenben a fogyatékkal élők helyzete épp olyan reménytelen, ha nem számíthat segítségre, mint bárhol másutt a világban. Épen ezért jó érzés látni: A Debreceni művészélet illetve a Debrecenben vendégeskedő művészek is nyitottak a segítségnyújtásra.  Így a fogyatékkal élők is átélhetik azt, amit a művészet adhat meg csak: A varázslatot. Maguktól nem mennének a fogyatékkal élők?(…)

Tovább

Szeptember végén is Felruházzuk adományosztás segítségével

Felruházzuk Adományosztás sorozatunk 2016. szeptemberében is segíteni tud a rászoruló Debrecen és környéki lakosságnak! Szeptember 23.-án megrendezésre kerülő Felruházzuk adományosztás során Ruhanemű és könyv adományok vehetőek át a Lépéselőny Egyesület szervezésében, amit Debrecen város polgárainak jótékony célú adományaiból tudunk kiosztani, az egyesület önkénteseinek segítségével. A Felruházzuk adományosztás helyszíne változatlan! Debrecen Csap utca 36. A Debreceni Foglalkoztatási(…)

Tovább