Munkáltatói fórumot rendezett szervezetünk az idei legfontosabb szabályozási változások jegyében  2011. február 28-án a debreceni MSZOSZ székházban. A munkáltatói fórum főbb témái az idei évben igénybe vehető hazai és uniós források a helyi kis- és középvállalkozások fejlesztésére, illetve a munkahelyteremtés elősegítésére, valamint az ehhez kapcsolódóan aktuálisan elérhető bértámogatások részletszabályai voltak.

Az esemény apropóját a megnyert és sikeresen megvalósított „TRIÓ” – Rugalmas munkahely-bővítés a feldolgozó-csomagoló sormunkás foglalkoztatásban (TÁMOP-2.4.3/a-09/1-2009-0009) elnevezésű projekt lezárása adta, így első körben annak eredményeiről tájékoztattuk a nyilvánosságot és a megjelenteket.

A fejlesztések a siker kulcsa

A Munkáltatói Fórumot megnyitotta Huri BeátaA munkáltatói fórumot Huri Beáta, a Lépéselőny Egyesület elnöke, pályázati tanácsadó nyitotta meg, aki köszöntőben hangsúlyozta a különféle szektorok, a munkavállalói és civil szféra szorosabb együttműködésének a fontosságát.

Kiemelve: A folytonosan változó gazdasági környezetben elengedhetetlen a kooperáció a vállalkozások sikeressége és társadalmi rétegek felzárkóztatása érdekében.

Példaként hozta fel a most záruló „TRIÓ” programot, ahol a gyakorlatban is megvalósult a bevezetőben felvázolt célkitűzés. Több száz hátrányos helyzetű álláskeresőt tudtunk visszaintegrálni a munka világába:

  • a munkáltatói partnerek
  • és egy munkaerő-kölcsönző cég segítségével.

Bérkompenzáció nélkül nem lehet pályázni

Az idei évre vonatkozó megváltozott bértámogatási rendszerről tartott előadást Faragó Zoltán, a Lépéselőny Egyesület foglalkoztatási tanácsadója, aki rámutatott, hogy azok a munkáltatói oldal, cégek és szervezetek, akik nem hajtják végre a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelően a bérkompenzációt, azok automatikusan kizárják magukat a pályázatokon való indulásból. Összegében véve sokkal nagyobb arányban lehet igénybe venni munkáltatói részről a különféle bértámogatási konstrukciókat, amelyekről a pályázni kívánó szervezeteknek érdemes minél hamarabb informálódni.

Aktuális pályázatok az Új Széchenyi Tervben

A munkáltatói fórumot két nagy blokk jellemezte, a  második részében kötetlenebb hangvételű fórum keretében az érdeklődő szervezetek képviselői első kézből kaphattak információkat a legfrissebb pályázati kiírásokról az Új Széchenyi Terv keretében. Dickmann Sándor, fejlesztési tanácsadó a pályáztatás általános szerepéről és fontosságáról tartott előadást. Bemutatta az alapvető projektmenedzsmenti technikákat, majd kiemelte, hogy az eredményesség akkor a legnagyobb arányú, ha az adott szervezet az előzetes fejlesztési elképzeléseihez igazodva vesz igénybe pályázati forrásokat. Kiemelte mondandójában: Nem csupán valamely konstrukcióból szeretne pénzösszeghez jutni.

Végül, de nem utolsó sorban Dr. Szabóné Soós Judit, valamint a Széchenyi Programiroda munkatársai Vargáné Kányási Judit fejlesztési tanácsadók adtak részletes tájékoztatást az aktuálisan elérhető humánerőforrás-fejlesztési és gazdaságélénkítési programokról az Új Széchenyi Terv kapcsán.

A kellemes hangulatban telt összejövetel konzekvenciáit levonva elmondhatjuk, hogy a munkáltatók igenis érdeklődést mutatnak az első kézből történő informálásra. A munkáltatók hajlanak egy újfajta együttműködésre a civil szférával, hogy közösen, együttes erővel érjék el a kitűzött céljaikat.

A munkáltatói rendezvényen riportot készített az Alföld Televízió, amelyet az alábbi link alatt tekinthetnek meg: http://www.alfoldtv.hu/?id=10986&q=q