Megszorítások jönnek, ideje munkába állni

megszorítások jönnek az ellátásokbanJövő évben ezermilliárdos megszorítások jönnek, ami érinteni fogja ismét az ellátások és juttatások több formáját is- tudtuk meg a Világgazdaság mai számából. A héten elkezdődött a jövő évi költségvetésről szóló  vita az Országgyűlésben.  Amit tudni lehet: a képviselőink tervei szerint a hivatalosan harmincórás munkájukat két nap alatt folytatják le. Ez egyrészt hatalmas felelősség, másrészt kimerítő szellemi munka után, ekkora döntéseket talán nem célszerű meghozni.

Milyen megszorítások várhatóak?

Egy biztos: Korrekcióra lesz mód. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a költségvetés tervezetének beadásakor azt nyilatkozta: “Nincs olyan terület, amely kevesebbet kapna, de azért lesznek, akiknek panaszra lehet okuk.”

Nem csak a Start munkaprogramra, a rokkantsági ellátásokra, hanem a családi pótlékra és még számos dologra kevesebb jut a 2017-es büdzsében. A költségvetési vita kezdetekor már érzékelhető, hol fog spórolni a kormány jövőre. Ideje felkészülni egy szűkebb esztendőre és már megszerezni a lépéselőnyt a munka világában. Egyrészt nem érdemes kizárólag az állam gondoskodó szerepére hagyatkozni, másrészt csak a munkával szerzett biztonság képes tartósan megóvni a megszorítások negatív hatásaitól.

Az igazi előnyök most azoknak jutnak, akik visszatérnek a munka világába, mint részidős foglalkoztatottak.

Segítségre van szükséged ehhez? Mi legyen az első lépés? Gyere be hozzánk a Debreceni Foglalkoztatási Központ Munkatársai segítséget nyújtanak a kismamáknak és a megváltozott munkaképességűeknek is az álláskeresésben.

2016.05.12.