Fóri a közösségünkben aktív életet élKözösségünk életében mindig nagy jelentőséget kapnak az ünnepek. Ez azért is fontos, mert kizökkent bennünket is a hétköznapokból. Örömet és változatosságot hoz a mindennapi életünkben.

Közösségünk élete a mi életünk!

Flóra közösségünk egyik legaktívabb tagja lett az évek alatt, bár amikor hozzánk került még nagyon zárkózott kislány volt. Most életének-e fontos napján a szerencse is a kezünkre játszott kicsit az ünnepléssel. Nagy élményben volt része, mivel elmentünk velük a Kossuth térre, ahol élőben találkozhattak Sebestyén Balázzsal és stábjával (rádió 1 reggeli élő adása volt reggel 6-tól 10-ig)

Tudni kell, hogy Flóri évek óta hallgatja Balázs reggeli rádió adásait. Minden reggel felteszi a fülhallgatóját és egészen tíz óráig hallgatja a kedvencét. Ez idő alatt szinte megszűnik a külvilág számára. Együtt nevet és „sír” Balázsékkal.

A nagy séta után visszajöttünk a Szivárványházba és itt ünnepeltük meg tortával a szülinapját. Ebbe már az egyesület vezetője és az intézmény vezető is részt vett.

Közösen énekeltük a szülinapi köszöntőt, amin Flóri el is sírta magát, elérzékenyült.

Mi lehetne jobb, mint barátokkal és példaképekkel körbevett életet élni?

Egy oda figyelő környezetben az élet teli van apró örömökkel, s a közösség amit ad a nap nagy részében, azt sugározza vissza mindenki. Talán ezért is nyílt meg felénk ez a lány is. Ezek a képek is mutatják, sikerült egy igazi örömteli születésnapot varázsolnia a közösségünknek