közösségi szolgálat

Az iskolai közösségi szolgálat fő funkciója, hogy személyiséget, szociális készségeket fejleszt, segíti a generációk közti párbeszédet, a pályaorientációt. Célja a szociális, társas viselkedés tanulása, a jelenismeret, a szociális értékrend kialakítása, egyfajta társadalmi szemléletformálás, mely által a tanuló jobban rálát az őt körülvevő valóságra.

Miért hasznos a közösségi szolgálat?

A szociális szolgálat által az iskola szorosabb kapcsolatot tud kiépíteni a társadalommal. Ez nagyon szükséges, hiszen mai társadalmunk, sajnos, egyfajta „instant társadalom”, melyben sokan előre elkészített, kényelmes életmód-minták szerint élnek. Az iskolai közösségi szolgálat szervezett keretek között folytatott egyéni vagy csoportos tevékenység. A diákok a legkülönbözőbb területeken próbálhatják ki magukat, így segíthetnek egészségügyi, szociális, jótékonysági, kulturális, környezet- és természetvédelmi, sport-, és szabadidős tevékenységekben, sőt még a katasztrófavédelem terén is.

Milyen területeket működésébe láthatnak be a tanulók?

  • társadalmi szervezetek (egyesület, alapítvány),
  • szociális és egészségügyi intézmények (idősek otthona, családsegítő szolgálat),
  • ifjúsági és kulturális szervezetek,
  • önkormányzati intézmények (könyvtárak, művelődési házak), stb…

Az intézmények zöme a közösségi szolgálatra való felkészítés során fontosnak tartja, hogy előtte a diákok kapjanak „érzékenyítést”, így például megtudhatják azt, hogy milyen helyzetekkel, milyen emberekkel találkozhatnak tevékenységük során. Szükség van az érzelmi intelligencia fejlesztésére is, ennek elemei például az egymásra figyelés, a másik felé való nyitottság.

Mi a szerepe a civil szervezeteknek a közösségi szolgálatban?

Azok a diákok, akik egy intézménynél eltöltenek valamennyi időt, később az adott szervezet támogatói, önkéntesei lehetnek és ez nem mellékes szempont, főleg egy civil egyesület életében. Ahogyan manapság az iskolák feladataiba tartozik az is, hogy egyre több kapcsolatot építsenek a helyi közösségekkel. Úgy a közösségi centrumok, például a civil szervezetek is jobban kell nyitniuk az oktatási intézmények felé. A civil szervezetek feladata és érdeke is egyben, hogy a továbbiakban erőteljesebben jelenjenek meg. Mint befogadó helyek is legyenek a köztudatban a segítő szolgálatra vállalkozó diákok számára.

Milyen területekre fogad középiskolásokat a Lépéselőny Egyesület?

A Lépéselőny Közhasznú Egyesület az alábbi területeken fogad (előre meghatározott ütemezéssel) olyan Debrecen és környékén élő középiskolásokat, akik szeretnék a közösségi szolgálatot lakókörnyezetükben eltölteni:

k

2016.06.05.