Jó gyakorlatok

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Civil Információs Centrum november 11-12-én konferenciát szervezett, amely keretében az „Esély-Háló” Területi együttműködést segítő programok kialakításának eredményeit mutatták be.

A Jó gyakorlatok konferencia köszöntőjét Komolay Szabolcs, alpolgármester mondta. Kiemelve beszédében, hogy komoly szakmai párbeszéd figyelhető meg az önkormányzatok, társadalmi és civil szervezetek között. Dr. Szekeres Antal jegyző, projektvezető bemutatta a megvalósított programelemeket. Kihangsúlyozva az együttgondolkodás, a partnerség fontosságát.  A programban Hajdúsámson és Debrecen vett részt, bár nagyságrendileg különböznek, mégis a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak közel azonos a problémája. Bemutatták a Hálóvetők – civilek a közösségekért címmel készült ismeretterjesztő, érzékenyítő, motiváló kisfilmet, amely a megvalósult jó gyakorlatokat mutatta be.

Bemutatni a jó gyakorlatok hasznait is

Aba-Horváth István, a Roma Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány Esélyteremtő programtervére és a Roma Mentorhálózat felépítésére tért ki. „Az esélyteremtés annyit ér, amennyit abból meg tudunk valósítani. Mindehhez aktív akarat szükséges!”- hangsúlyozta.

jó gyakorlat

Papné Gyöngyösi Katalin a DMJV Egyesített Bölcsőde intézményvezetője a koragyermekkori nevelés szerepének felértékelődéséről tartott rövid előadást. A magyar bölcsődének kiemelkedő és komplex szerepe van a nevelésben és a társadalmi hatásmechanizmusban egyaránt. Rády Eszter, pszichológus a női esélyegyenlőség témakörét boncolgatta, bemutatva a Nóra-hálózatot és a nőknek szóló fejlesztőtréningeket.

Baranyai György, a Fehér Bot Alapítvány munkatársa a fogyatékkal élők esélyegyenlőségére tért ki. Górcső alá vette az akadálymentesítés, egészségügy, oktatás és foglalkoztatás kérdéseit. Szabóné Orosz Éva a Városi Szociális Szolgálat intézményvezetője az idősek esélyegyenlőségének lehetőségeiről, hatásairól számolt be. Fazekas Csaba, a Türr István Képző és Kutató Intézet esélyegyenlőségi szakértője a Helyi Esélyegyenlőségi Programok szerepéről beszélt. Végül Berényi András, a Forrás Lelki Segítők Egyesület elnöke a Felzárkóztatási Kerekasztalban rejlő lehetőségekről, jövőbeli tervekről, kitűzött célokról és feladatokról beszélt.

A konferenciát Dr. Bene Edit, DMJV Polgármesteri Hivatal Humán Főosztály vezetője zárta, megköszönve a résztvevők munkáját. „Az emberek egyenlőknek születnek. De másnap már nem azok többé. Közös erővel, együttműködve azon kell dolgoznunk, hogy megteremtsük mindenki számára az egyenlő életesélyeket”.– hangsúlyozta a főosztályvezető asszony.

2015.11.19.