hajtépés

A hajtépés jelensége pszichés probléma. Orvosi nevén trichotillomania-nak nevezik. Általában gyermekkorban-kamaszkorban kezdődik, és lelki eredetre vezethető vissza. A tudomány a  kényszerbetegségek közé sorolja, mivel a beteg szándékosan húzza, tépkedi a hajszálait. Hasonló problémák még az orrpiszkálás, bőrevés, körömrágás, ezek kényszeressége akkor bizonyítható, ha az emberek már nem tudják uralni.

“Az emberek nem tudják abbahagyni, bár tudják, rossz hatásokkal járhat. Van, aki azt sem tudja, hogy így cselekszik.” -mondja Dr. Jon Grant, a Minnesota Egyetem pszichiáter docense.

Kérje időben Pszichológus segítségét!

Sokan már mindent megpróbáltak, de semmi nem használt, nem könnyű ezeknek a zavaroknak a rabjaként emberek közé menni. Sok esetben az ártalmatlannak tűnő mozdulatsor túllép egyszerű szokáson, és kényszerbetegséggé válhat, amelyet kezdetben pszichológussal való konzultáció, később már csak hosszas pszichoterápia és gyógyszeres kezelés hatására javulhat.

Kezdetben csak a homlok fölötti, halántéktáji részen csavargatják, húzogatják leginkább a hajszálaikat az érintettek levezetve az izgalmat, a feszültséget. A folyamatosság azonban addikcióhoz vezethet, s a tépdeséstől és igénybevételtől elkezdődhet a haj fokozott ritkulása és a fejbőr is kisebesedhet, ami a fertőzések melegágyaként szolgál. Nem szándékosan cibálja a trichotillomania-ban szenvedő beteg a haját, a hajtépés kényszerbetegség! Természetesen van rá gyógymód, de sok esetben csak nagyon nehezen diagnosztizálható, nagy szerepe van a hozzátartozók egymásra figyelésének.

Nem csak a hajtépés problémás!

Az illetlen mozdulatoknak – mint például az orrtúrásnak – természetesen lehetnek egészen hétköznapi okai is: a túlfűtött, meleg lakások száraz levegője vagy a különböző allergiás folyamatok, amelyek alaposan kiszáríthatják az orr nyálkahártyáját. Az orrpiszkálás káros hatása abban is megmutatkozik, hogy a babrálás irritálja az orr érzékeny belső felszínét, így kisebesedést, kisebb-nagyobb orrvérzést is okozhat. Kérjen szakembertől segítséget a rossz szokás megállítására.

koromragas

A gyermekkori körömrágás utalhat kötődési zavarra, amikor a kisgyerek nem kapja meg az anyai biztonságot. A gyerekkorból megmaradt, felnőttkori körömrágás olyan személyiségre utal, amely bizonyos szituációban, bizonyos körülmények között a gyermekkori ént tolja előtérbe. Ilyenkor érdemes megvizsgálni, milyen helyzetekben jön elő a rágásinger, és azt a helyzetet kell kezelni. Az először csak felnőttkorban jelentkező körömrágás sok esetben ideiglenes, általában erős sokkra, bizonytalanságra utal. A bizonytalanság leküzdhető, pszichológiai tanácsadás látványos eredményeket adhat önbizalmának. Amikor nemcsak rágja, hanem véresre eszi a körme melletti bőrt, elfojtott agresszió lehet a képben. A bőrevés mégis leginkább a félelemre utaló tünet, amely a személyiségfejlődés kora gyermekkori szakaszából maradt fent, amikor a száj és a kéz kapcsolata természetes. Felnőttkorban ritkán jön elő “csak úgy”, aki korábban is hajlamos volt rá, annál fordul inkább elő.

Azok, akik a biztonságot kereső erőt nem a saját testükben találják meg, hanem a saját testük ellen fordítják, azoknál fordul elő a hajtépés is, vagy a sebek rendszeres elvakarása, drasztikus esetekben a “falcolás”, azaz a szándékos sebek ejtése segédeszközzel. Ebben az esetben mindenképp kérje képzett szakemberek segítségét!

Olyan kényszercselekvések ezek, amelyek nyugtatóan hatnak arra, aki végzi őket. Hasonló ez, mint a lényegesen ártalmatlanabbnak tűnő, de ugyanúgy kényszeres kézmosás szokása is, vagy a tisztaságmánia.

Az elfojtások tehetnek bárkit kényszeressé, más vélemények szerint az ingerszegény környezet is lehet ezek okozója. Tartós megoldást például a küzdősportok jelenthetnek, ahol felszabadultan élhetik meg az agresszió, sőt akár a tudatosan elviselt fájdalom élményét is, mert az edzések és versenyek alatt végre nem egy adott rutin szerint kénytelen kapcsolatba kerülni a teste minden porcikájával. Teljesítményei, eredményei Önmaga korlátainak leküzdése számottevő önbizalmat is ad!

A Szivárványház szolgáltatásai között Debrecenben és Hajdúsámsonban is lehetőség van előzetes bejelentkezés alapján Pszichológus segítségét kérni!

2016.04.27.