Gyermekeink, életünk értelmei – A Szivárványház szerepe egy édesanya és lánya életében

szivárványházAz embereknek szükségük van egy biztos pontra, egy oltalmazó családra, ez kifejezetten igaz azokra a sérült személyekre, akik segítség nélkül nehezen boldogulnak. Deli Mónika, Debreceni Szivárványházunk egyik tagjának édesanyja beszélt arról, hogyan találkoztak szolgáltatásunkkal, és miért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a csoporthoz.

Hol találkozott, hallott először az intézményről?

Először egy ismerőstől hallottam, akinek szintén sérült gyermeke van. Majd egy üzletben találtam rá az elhelyezett tájékoztatólapokra, amiből pontosabb információkhoz jutottam az intézményről.

Miért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a csoporthoz?

Miután gyermekem végzett tanulmányaival, lehetőségei igen lekorlátozódtak, hiszen kerekesszékes. Olyan helyet kerestünk számára, ahol tartalmasan töltheti mindennapjait. A Szivárványház olyan lehetőségeket kínált (ellátás, programok, képzések), amelyek úgy gondoltuk számára megfelelőek lehetnek. Pár alkalommal ellátogatunk az intézménybe és megismerkedtünk a hellyel és az ott dolgozó emberekkel. Látogatásunk során pozitív tapasztalatokat szereztünk, kedves, segítőkész emberekkel ismerkedhetünk meg. Ezek alapján úgy döntöttünk, hogy gyermekünket itt biztos körülmények között tudhatjuk, ahol számára megfelelő időtöltést biztosítanak, ezért csatlakoztunk a csoporthoz 2014 szeptemberében.

Milyen visszajelzést kapnak a gyermektől, hogyan érzi magát az intézményben?

A gyermekem jól és biztonságban érzi magát, ez köszönhető az ott dolgozóknak, akik lelkiismeretesek és segítőkészek. Nagyon örül a társainak, akikkel szeret együtt lenni. A programok által sok élménnyel gazdagodott (séták, mozi, közlekedés, múzeum, foglalkozások), amikről szívesen és örömmel mesél.

Milyen lehetőségeket biztosított a szervezet gyermekének? 

A szervezet nagyon sok lehetőséget biztosít és biztosított számára, ezek által olyan tapasztalatokhoz jut, amelyek személyiség fejlődését pozitívan befolyásolják. A mindennapos ellátás mellett részt vehetett egy képzésen, ennek köszönhetően jelenleg négy órában irodában foglalkoztatják. Ezek olyan eredmények, amelyeket nem is reméltük és a szervezet segítsége nélkül nem is tudtunk volna elérni.

Miben segít Önöknek a Szivárványház?

Számunkra nagy segítség, hogy biztonságos környezetben és jó társaságban tudhatjuk gyermekünket, ahol tartalmasan töltheti mindennapjait. Az ellátás lehetősége nagy részben biztosítja, hogy a férjem mellett én is teljes állásban tudok dolgozni.

Miért tartja fontosnak a Szivárványház működését?

A Szivárványház működését nagyon fontosnak tartom, mert a sérült ember és családja számára olyan lehetőségeket biztosít – biztonságos környezet, – mindennapos ellátás, gondozás,- tanácsadás, – képzés, – foglalkoztatás amely által teljesebb életet tudnak élni. A sérült ember mindennapját színesebbé, tartalmasabbá teszik ez által ők is fontosabbnak és értékesebbnek érezhetik magukat.  

 

Elérhetőségek:

Személyesen: Debrecen, Csap utca 36.

Telefonon: 52/321-666

e-mail cím: foglalkoztatasikozpont@gmail.com