kirándulás

Fogyatékosaink újra ellátogattak a Debreceni Botanikuskertbe szeptember elsején.

Az őszi erdő illatát engedték magukhoz közel, bár még tombol a nyár az árnyékot adó fákon már megjelentek az első sárguló levelek, s a zöldellő pázsiton már látni a korai levélhullást.

Az élet folytonos rohanásában, tudjuk, a gondviselő családoknak egyre kevesebb ideje van kiszabadulni a mindennapi darálóból és kiszabadítani fogyatékkal élő szeretteit a lakás fogságából. Aki kötött egy kerekes székhez, nehezen közlekedik, vagy segítségre szorul, az életének nagy részét fogságban tölti egy szobában, egy házban. Saját testének fogjaként élve hosszú éveket. Mi lehet a megoldás? Ha képessé válnak a családok elfogadni a segítséget, és mi ezt meg tudjuk adni!

Fogyatékosaink velünk élik át a természet körforgását

A Debreceni Szivárványház Fogyatékkal élő személyek nappali ellátásának keretében fogyatékosaink közösségbe kerülnek, barátságokat kötnek és persze kirándulhatnak is. Egymás fogyatékosságát kiegészítve megtanulnak egy csapatként működni, így a kirándulás nem csak egy természet megfigyelésére alkalmas, hanem felszabadító és kiszabadító élmény is a bezártságból, a közös élmény lehetősége. Sikerélmény! Sikerük nem nagy dolog a felszínes tekintetek számára, viszont megélhetik azt a csodát, hogy nem csak gondozottainknak van szüksége állandó szakszerű felügyeletre és apró dolgokban is segítségre, hanem Ők is tudnak és megtanulhatnak dolgokat, amivel segíteni tudnak másoknak, egymásnak, ezáltal önmaguknak!

Ha van olyan ismerősöd, vagy környezetedben élő személy, aki maga is debreceni lakos és mozgáskorlátozott, vagy szerettei között van fogyatékkal élő felnőtt, küldd el neki ezt a oldalt, oszd meg vele mit olvastál, hogy gondolsz rá és te most ezzel tudsz csak segíteni ugyan, de reméled ez hatalmas könnyebbséget fog az életükben jelenteni! Most küldd el, mielőtt elfelejted: hogy időben halljon rólunk, bekerülhessen még idén közénk, ahol egymást kiegészítve fogyatékossága eltűnik néhány órára, sőt a felnőtt fogyatékkal élők családtagjainak is szabadságot jelent! A gondviselő élete is felszabadulhat néhány órára! Ez a teljes családjának is segítséget jelent, hogy szakértő felügyelet alatt tudhatja, akár minden nap gondoskodásra szoruló felnőtt korú gyermekét-testvérét.

A Szivárványház Nappaliellátás szolgáltatása, kirándulásai és csoportfoglalkozásai minden munkanapon 8-14-ig elérhető aktív korban lévő fogyatékkal élők számára.

A Debreceni Foglalkoztatási Központ épületében

A Csap utca 36.-alatt, Debrecenben

Fogyatékosaink számára a csoportos foglalkozásokon kívül

biztosítunk kedvezményes meleg-étkeztetési lehetőséget

és ingyenes egyéni és családos terápia formában pszichológus segítségét is.