A fogyatékkal élők helyére képzelni reálisan egy épp testtel rendelkezőnek nem hogy nehéz, de közel lehetetlen! A vakok kérdése a fogyatékkal élők körében mindig is központi helyen volt, mert a látáskárosodást bizonyos mértékig a lakosság nagy része megéli, ez viszont az esetek nagyobb részében korrigálható szemüveggel. Kirándulásunk célpontja a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Debreceni központja, ahol egy kis meglepetéssel vártak minket. Bemutatták, hogyan is élik életüket feketén-fehéren.
Megvakítottak minket fél órára, hogy megérthessük mit élnek át a látáskárosult fogyatékkal élők!
Erre egy egyszerű eszközt használtak: egy besötétített lakásban alakítottak ki utcai környezetet, egy zöldséges standot és egy kis ruhafelismerési gyakorlat mellett egy “játszóteret”.
Meglepte őket a felismerés, hogy most mi fogyatékkal élők fogjuk átérezni a helyzetüket. A kerekes székkel érkező Imi kalauzolására nem vállalkoztak, mert ez még az ő tapasztalatukon is túltett. Viszont a szivárványház többi tagja lelkesen de bizonytalan léptekkel tette meg az utat a szövetség által megvett és fenntartott házrészben. Hatalmasnak éreztük a teret, és csak a hangok iránya adott némi támpontot meg a falak érintése, az utunkba elhelyezett akadályok lépcsők meglepőek voltak, a ruhakiválasztás már mindenkit kétségbe ejtett. Ehhez képest a zöldségek és gyümölcsök felismerése gyerekjáték volt.
Egy mozgássérült szemszögébe kerülve, ugyanezt megtapasztalni hetek alatt sikerülne csak. Azonnal bizonytalanná tett minket, hogy legfőbb érzékszervünk a külvilág megismerésében ki lett kapcsolva!
A fogyatékkal élők helyére képzelni magunkat, talán csak így lehet, ahogyan azt a szervezet is bemutatta…