díjazott

Először veheti át egy értelmi fogyatékossággal élő ember a francia Becsületrendet – adta hírül hétfőn a France Info hírrádió. Francois Hollande államfő hétfő este az Elysée-palotában személyesen adja át a legmagasabb francia elismerést Jean-Pierre Crépieux-nek a fogyatékosokkal foglalkozó L’Arche egyesület társalapítójának.

A 70 éves férfi gyerekkorát fogyatékosokkal foglalkozó intézményekben töltötte, majd kamaszkorában utcára került. Húszévesen találkozott Jean Vanier-val, aki teljesen megváltoztatta az életét. A kanadai tengerészet volt tisztjét, a keresztény egyesületek egyik elkötelezett aktivistáját felháborította, hogy az értelmi fogyatékosok milyen nehéz körülmények között élnek a pszichiátriai intézetekben. L’Arche néven létrehozott számukra egy befogadóhelyet a Párizstól északra található Troslyban. Ide került be Jean-Pierre Crépieux, akinek meghatározó szerepe volt az újfajta közös élet kialakításában az értelmi fogyatékosok között.

“Soha nem akarta, hogy kizárólag olyan fogyatékosként tekintsenek rá, akit el kell látni. A kölcsönösség fogalmát ő vezette be, a közösség tagjai közötti interaktív viszonyt a testvériségre alapozva ő teremtette meg”- mondta Michele Dormal, az alapítvány képzésért felelős igazgatója.

Jean-Pierre Crépieux 1972-ben maga hozott létre egy új befogadóközösséget a breton partok mentén található Ambleteuse-ben.

“Jókedvű és humoros emberként Jean-Pierre sokáig kórustag volt és a befogadóhely ünnepségeinek főszereplője. Szeret beszélni és az emberekkel foglalkozni, nyitott személyiség és hűséges barát” – hangsúlyozta Michele Dormal. Igazságérzete és a közösségi szellem mások képviseletére is alkalmassá tette az egyesületen belül.

Jean-Pierre Crépieux egy ideig a boulogne-i fémfeldolgozóban, majd az egyesület asztalosműhelyében dolgozott. Életéről Nem félek megöregedni címmel 2009-ben könyvet adott ki. Ebben úgy vélte, hogy a L’Arche – amelynek jelenleg 147 közösségi háza működik a világban – nem jöhetett volna létre a bentlakók együttműködése nélkül.

“Két hétre fogadtak be és ötven éve itt vagyok. Ambleteuse-ben a műhelyben dolgoztam. Volt munkám és barátokat is találtam. Egy értelmi fogyatékos is képes megcsinálni dolgokat” – mondta a férfi a France Info hírrádióban. “Nagyon büszke” arra, hogy ő az első értelmi fogyatékos, aki átveheti a Becsületrendet. Úgy érzi, hogy az elismerés jó alkalom arra, hogy “minden olyan embert képviseljen, aki értelmi fogyatékossággal él”.

A L’Arche alapítványt négyen alapították, közülük már csak ketten élnek. Franciaországban a szervezet 31 befogadóhelyén 1200 ember él, napi foglalkozásaikat pedig további hétszázan látogatják.

(Forrás: rehabportal.hu)

http://rehabportal.hu/kozelet/eloszor-kapja-meg-egy-ertelmi-fogyatekos-a-francia-becsuletrendet#.VLPIJyuG9Qc