éhség

Az evészavarok mögött a legtöbb esetben lelki okok húzódnak meg. A kevésbé súlyos evési zavarok kezelésében a pszichológiai tanácsadás segíthet, hiszen egyedül nem lehet szembeszállni a problémával. Dr. Lukács Liza, szakpszichológus a pszichológiai éhség hét típusát mutatja be „Ágytól-asztaltól…” című könyvében, amelyek rámutatnak az evési problémák mögött rejtőző okokra.

  1.  Az ingeréhség

A túlevés adta ingerek az ízorgiában és fénypont-evésben nyilvánulnak meg. Ez azt jelenti, hogy a problémával küszködő személynek a nap fénypontja az étkezés. Van, aki a mennyiséget, van, aki a minőséget tartja szem előtt annak érdekében, hogy minél tovább fenntartsa a számára megnyugvást jelentő érzést. Az evéssel próbál más ingereket helyettesíteni. A megoldás a probléma felismerése, annak az igénynek/ingernek a megtalálása, amit eddig az evéssel igyekezett elnyomni.

  1. A kapcsolatéhség

A másokhoz való kapcsolódás alapvető igényünk. Az evészavarban szenvedőknél gyakran előfordul, hogy elszigetelődnek, nem esznek együtt családjukkal, munkatársaikkal, így sokkal kevesebb a személyes kötődésük másokhoz. Az evés egyfajta egérutat jelent számukra, menekülés a párkapcsolati és egyéb társas problémák elől. Személyiségünk csak azokban a kapcsolatokban tud fejlődni, amelyek élményalapúak, és ezek vezetnek egyedül a kapcsolathiányok megszűnéséhez.

  1. Az elismeréséhség

Ez a típusú éhség a szóbeli-és fizikai elismerés iránti vágyunkat jelenti. A probléma a férfi-női szerep változásának mentén alakult ki. Ahogyan a nőkkel szembeni elvárások, úgy az elismerés iránti igény is megnőtt. Minél nehezebb megfelelni a különböző szerepeknek (anya, feleség, nő/erős, céltudatos, családcentrikus férfi), annál inkább éhezünk az elismerésre. Az evészavarban szenvedőknél a jutalomfalatok sok esetben helyettesítik az elismeréseket. Egy kis csokival, fagyival jutalmazzák magukat, hogy túlélték a napot. Ebben az esetben érdemes önértékelésünket javító foglalkozásokon részt venni, illetve vonjuk el a figyelmünket azokról a területekről, ahol kevés dicséret ér és erősítsük azt, ahonnan sok a pozitív visszajelzés.

  1. A szexuális éhség

Evészavaros betegeknél általában felmerülnek szexuális zavarok. Evési és szexuális vágyaink bár kapcsolatban vannak egymással, az előbbi mégis pejoratív jelentést kapott, míg szexualitás egyre szabadosabb lett. Párkapcsolatban előfordul, hogy a szeretkezést a nagy, közös evések váltják fel. Az étel nem csökkenti az intimitás hiányát. Fontos, hogy fejlesszük testi tudatosságunkat (tánccal, jógával, sporttal), amelynek során megtudhatjuk, hogy milyen örömforrások kapcsolódnak még testünkhöz.

  1. A strukturális éhség

Abban az esetben jelentkezik, ha valaki nem tudja jól beosztani az idejét, ez pedig arra utal, hogy nem megfelelő a rendszerező képessége. Az éhségzavarban szenvedőknek a hosszú távú strukturálás kevésbe megy, hiányoznak az életcéljaik, félnek a felelősségvállalástól. Az első lépés a tudatosítás lehet, ezáltal sokkal jobban kontrollálhatja életét, mindennapjait. Fontos a fokozatosság, ne egyszerre akarj rendszert vinni az életedbe, hanem lépésről lépésre. Tervekkel és célokkal már nem kizárólag az evésre fogsz koncentrálni!

  1. Cselekvési éhség

Amikor a problémával küzdő személy unatkozik, vagy nem jelent elég kihívást, örömet számára tennivalója hajlamos a túlevésre. Ide kapcsolhatjuk a burnout szindrómát (kiégés), amelyben egyszerre felüti a fejét a túllelkesedés, a túlazonosulás, a stagnálás, a frusztráció, végül az apátia, vagyis a teljes kiégés. Ilyenkor már nincs sikerélményünk, önbizalmunk és újra az evésbe menekülünk. Érdemes átgondolni ilyenkor a változtatás lehetőségét, akár párkapcsolatról, akár munkahelyről legyen szó.

  1. Produktivitási éhség

Az alkotás, a teremtés, a gondoskodás alapvető emberi értékeink közé tartozik. Fontos számunkra, hogy valami maradandót alkossunk, ami mások számára is hasznos. Ennek a vágynak a csökkenése vagy elvesztése szorongáshoz vezet, amelyet hajlamosak vagyunk szintén az étkezésben levezetni. Érdemes olyan tevékenységet keresni, amit eddig még nem próbáltunk ki, amelyben újjáéled alkotóvágyunk.

Ha az Önismeret erősítésében szeretnél segítséget kapni, látogass el Lélekszerda program-sorozatunkra.

Sz.N.

2016.04.28.