a Debreceni NRSZH és a DFK együttműködéseA Debreceni NRSZH Állásbörzét tartott  a TÁMOP 1.1.1. programjának befejező rendezvényét megkoronázva.

Az Új Széchenyi Terv keretei között megvalósult TÁMOP 1.1.1-12/1 számmal ellátott, komplex munkaerő-piaci programjának végét jelentő rendezvény 2015. 10. 27.-ére meghívást kaptak mindazon szervezetek, akik részt vettek a Program megvalósításában, és az ügyfelek is. -Az ügyfelek, akiknek foglalkozási rehabilitációját hivatott elősegíteni, személyre szabott szolgáltatásokkal, képzésekkel, tanácsadásokkal. Továbbá a munkáltatóknak nyújtott támogatásokkal a támogatott szervezeteken keresztül. A projektben részt vett szervezetek  elhivatott munkatársainak köszönhetően eddig is rengeteg megváltozott munkaképességűnek segítettek munkát találni. Azoknak akik a komplex határozat alapján B1, C1 minősítést kaptak és a rehabilitációs ellátás mellett munkát kívántak vállalni, de nem tudták sok-sok év után, hogyan kezdjenek bele!

A rendezvény nem csak búcsú a TÁMOP 1.1.1.-től,

Ezen a rendezvényen mindazok a szervezetek is bemutatkozhattak, akik eddig is a megváltozott munkaképességűek érdekeit tekintették elsődlegesnek.

Természetesen a Debreceni Foglalkoztatási Központ is ott volt és rengetegen érdeklődtek standunknál munkalehetőség iránt, így a Debreceni NRSZH és a DFK együttműködése ismét megmutathatta mennyire eredményes a régióban.