2014–2020

A „Közel a segítség” országos konferenciasorozat legutóbbi állomása Balmazújváros volt, a rendezvénynek a Semsey Kastély adott helyet. Az Európai Uniós fejlesztések a 2014–2020 időszakban című konferencián résztvevő előadók az említett időszak lehetőségeiről beszéltek részletesen.

A köszöntőt Dr. Veres Margit, polgármester mondta, majd Dr. Tiba István, megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos és Búzás László, regionális igazgató megnyitották a konferenciát.

Csepreghy Nándor, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes az Európai Unió jövőjéről és Magyarország gazdasági megerősítéséről beszélt. Négy fontos fejleszthető területet emelt ki: pénzügyi rendszer, gazdaságpolitika, energiapolitika és az államigazgatás működése.  2007-2013 között nem volt világos fókusza a fejlesztéspolitikának, Magyarország sem volt képes meghatározni saját pozícióját, így a gazdasági váláság elszenvedője lett. 2013-2020 között a vállalkozások támogatásának arányát 60%-ra, az állami fejlesztésekét pedig 40%-ra kívánják emelni. Az államtitkár úr kiemelte, hogy olyan világos fókusz kell, amit tartani tud az ország. Példaként a foglalkoztatás javítását említette, 2010 óta 650 ezerrel többen dolgoznak, akik közül 450 ezren az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el.

Az energiapolitikát tekintve a zöld energia növelése és a fosszilis energiától való függetlenedés a cél. Elmondta, hogy a jelenlegi szélerőművek 25%-os kihasználatlansággal működnek csupán. Energia kifizetések terén Magyarország a legdrágább országok közé tartozott, mára ez változott a megfelelő energiafelhasználásnak köszönhetően. Az háttérintézmények és az állami szféra újragondolása szükséges, ezt pedig az őszinte párbeszédre és összefogásra kell alapozni. – mondta Csepreghy.

Dr. Mezei Dávid Csaba, agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős, helyettes államtitkára vidékfejlesztési program pályázati lehetőségeiről, és új irányvonalairól beszélt. 2016-ban a megjelent pályázatokban helyet foglal: a fiatal gazda támogatása, a jégesőkár megelőzése, a helyi piac/közétkeztetés javítása, a tanya, villamosság, vízellátás, szennyvízfejlesztés, erdő szerkezetátalakítás, erdő-környezetvédelmi kifizetések, erdőkár megelőzése, agrárgazdasági képzések, tréningek. 2017-ben az alábbi területeket kívánják fejleszteni: kifizetések, értékelések felgyorsítása, egyéni, csoportos szaktanácsadások, TCS létrehozása, szaktanácsadók továbbképzése, szakmai tanulmányutak/csereprogramok, minőségrendszerek támogatása, REL /EIP beruházás támogatása, LEADER együttműködés, helyi fejlesztések támogatása, erdei közjóléti létesítmények megvalósítása, támogatása.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat munkatársa a közvetlen Brüsszeli pályázati lehetőségekre tért ki részletesen, kiemelve ennek jellemzőit, előnyeit, céljait, a pályázók körét és megpályázható programokat (HORIZON 2020, CEF, ERASMUS +, Life Program, stb…). Hidvégi Csaba HU-RO zárási osztályvezető, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft-től a román-magyar határmenti fejlesztési programot mutatta be. Péter János, tanácsadó arról beszélt, hogyan legyünk sikeres pályázók a gazdaságfejlesztési programokban, a GINOP 1.1.1-16 projektet alapul véve. Végül pedig Bíró Réka, szakmai vezető a GINOP5.2.2-14 programot mutatta be, a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására kitérve.

2016.12.06.